Talán tényleg kisejlik
a sötét szobákból minden
torokszorító sóhajtás
bármilyen óvatosan is közlekednek
titkaink az ablakpárkányok közt
puha macskatalpakon surranva az éjszakában
háztetőkön és nyitva felejtett lépcsőházkapukon át.
Talán mégis kiárad minden
félálomban elsuttogott történet
aminek sosincs vége
csak folyik az óceán felé, és mielőtt megtudnánk
miért ez az egész, felolvad a mélykékben.
Talán látszik az összes
elszalasztott csend
ott lebeg a kémények felett, a téli füstből
hűvösen és közömbösen tűnik elő
megfosztva a tekintettől vagy az érintéstől
ami csenddé tette volna.
És hallani lehet a hangokat
kottázni a fekete ablakok függönyeinek
gyűrődései mögött felsejlő szuszogást
ahogy ágyainkban fekve megálmodjuk
egymást
hogy aztán soha, semmit ne felejtsünk el.

megjelent: A Vörös postakocsi online, 2017