Most, ebben a hosszú pillanatban
leginkább le sem véve a kabátom
úgy tűnik, még ha méltatlan is
de tiszta az én gyávaságom.

Olyan, mint egy el nem döntött élet
hol nyitva, zárva, nyitva, zárva
mint aki meg sem érkezett egészen
csak benézett ebbe a házba.

Ahol jó szagú emberek ülnek
vállukon gyertyafény tangó
asztalon derengő faerezet
árnyképük egymásba hajló.

És én ki sem gombolva ruhám
ki sem gondolva, ki sem ejtve
csak elkezdem képzelni, hogy vagyok
és az is lehet, hogy még el se.

Csak megtörténik, asztalra csapok
mert átjártok mind, tettre készen
bátran, de mikor magam vagyok
ki nem mondva, és egészen.

elhangzott: 11Vers, Kultúr – fröccs, Jankovich Kúria, Rácalmás, 2014